Turizmus

Időszerű adalékok

Pozsony – Little Big City

Oper Bratislava Pozsony, Szlovákia fővárosa, a legjelentősebb turista-célpont Szlovákiában. Kicsi, mert Középeurópa egyik legkisebb fővárosa, nagy, mert többet nyújt a látogatóknak, mint amit ezek általában elvárnak. Ez az útikalauz segíti önt, hogy kellemesen töltse idejét a városban, amely közvetlenül Európa szívében található.

Több

A Vár

BA Burg A Pozsonyi Vár, Pozsony jelképe és dominánsa, stratégiai hely a Duna fölött, már a kelták és a Morva Birodalom idején is lakott volt. Jelenleg a várban található a Szlovák Nemzeti Múzeum, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának termei.

Több

Történelmi épületek

Stará radnica - Régi Városháza Helyén a 14. században egy egytornyú épület állt, Schultheiβ Jakub építette. A régi Városháza a 15. században keletkezett több polgárház összekapcsolásával, a századok során többször átépítették. Itt található Szlovákia legrégebbi múzeuma, a Városi Múzeum, amelyet 1868-ban létesítettek. Az udvar sarkában a bejárat a Várostörténeti és feudális Igazságszolgáltatás Múzeumába.

Több

Templomok és kolostorok

St.Martins Dom Klarissenkirche und – Kloster/Klarissatemplom és kolostor. 1297-ben jöttek Pozsonyba, a király támogatásával építették a templomot és kolostort a lerombolt Cisztercita-kolostor helyére. Jelenleg koncertterem a templom.

Több

A város kiválasztása

Online Ticket

Wiener Linien Online Ticket

Ticket Kaufen

Közúti tájékoztatás

Útvonalak tanulmányozása, kiszámítása…

Folytatás

Logo - Wiener linie Logo - Österreichische Bundesbahnen Logo - Stadt Wien Logo - Bundesministerium für Verkehr, Innovationen und Technologien Logo - Bratislava Logo - Dopravný podnik Bratislava Logo - echonet Gmbh